Djokovics Párizs királya

A szerb világelső győzelmével ért véget a teniszezők párizsi ATP Masters-tornája. Novak Djokovics ezzel a trófeájával már egyedüliként vezeti a mesterversenyek rangsorát. Fucsovics Mártont, a későbbi győztes szerb állította meg egy izgalmas találkozón.

A sorsolás előtt láthattuk, hogy Fucsovics Mártonnak kemény ellenfele lesz, hiszen az olasz Fabio Fogninivel fog találkozni. Ezt a mérkőzést már a hétfői napon lejátszották és nem is okozott csalódást.

Az első játszmában meglepően könnyedén nyert a magyar játékos viszont a második szett már azt hozta, amit várhattunk. Végig szoros volt, de sajnos Marci kihagyta a meccslabdáját, így döntő játszma következhetett, amely bár rosszul indult, végül sikerült megfordítani és megnyerni a meccset.

Az első fordulóban nem történek nagy meglepetések, a legnagyobb csatát a Murray-Koepfer találkozó hozta. A német teniszező hét mérkőzéslabdát hárítva tudott nyerni a rutinos brit ellen.

A második körben Fucsovics és Djokovics meccse jó színvonalú, izgalmas összecsapást hozott, ahol sikerült három játszmára kényszeríteni a szerbet, azonban az első győzelem ellene még tovább várat magára.

Cicipasz feladni kényszerült a mérkőzését egy sérülés miatt, viszont a hírek szerint az ATP-világbajnokságon való részvétele nincs veszélyben. Rubljov is búcsúzott, az orosz játékos meglehetősen rossz formában van, utolsó négy tornáján összesen két győzelmet ért el, ez nem túl jó előjel a világbajnokságra.

A legjobb 16 között Djokovics játék nélkül jutott tovább, Cameron Norrie pedig kisebb meglepetésre kikapott Taylor Fritztől, így eldőlt, hogy ő nem lesz ott a vb-n.

Ebben a körben Alexander Zverev és Grigor Dimitrov csatázott nagyot. Kemény három szettes mérkőzés volt, amiből az első kettő csak rövidítésben dőlt el. Végül a német győzelmét hozta a találkozó.

A negyeddöntőkben Djokovics könnyed két játszmában múlta felül Fritzet, Hurakcz pedig nagy csatában megverte James Duckworthot. Az alsó ágon Zverev Casper Ruud ellen nyert, míg Medvegyev Hugo Gastont, az utolsó versenyben lévő hazai játékost tudta legyőzni.

Az elődöntőkben a szerbnek csak nehezen ment a Hurkacz elleni meccs, döntő szett rövidítésben dőlt csak el a mérkőzés a javára. A másik ágon Zverev könnyen kikapott, neki viszont jelentősen nehezebb volt a sorsolása, hiszen Dimitrov és Ruud ellen is játszott korábbi fordulókban.

A fináléban, így Djokovics és Medvegyev találkozhatott egymással, idén harmadszor (mindig döntőben).

A döntő kiélezett csatát hozott, a több mint kétórás összecsapást végül a szerb nyerte.

Ez volt a 37. ATP Masters-tornagyőzelme Novak Djokovicsnak, aki így már egyedül vezeti a listát lehagyva a 36 trófeával rendelkező Rafael Nadalt. A szerbnek már 10 győzelmes a sorozata Párizsban, hiszen legutóbb a 2019-es tornán játszott, amelyet szintén megnyert.