Párizsi évzáró

Hétfőn megkezdődik az év egyetlen fedett pályás ATP 1000-es versenye. Djokovics először játszik a US Open óta, míg Federer, Nadal és Thiem továbbra sem állnak játékra készen. Fucsovics Márton a főtábláról kezdheti meg a szereplését.

A tavalyi év mindkét döntőse itt lesz a párizsi versenyen. Danyiil Medvegyev 2020-ban, három szettes csatában legyőzte Alexander Zverevet.

Az elmúlt években többször előfordult, hogy a világranglista legjobbjai közül vagy el sem jöttek, vagy pedig nem vették annyira komolyan a francia tornát.

Idén azonban csak azok fognak hiányozni, akik valamilyen sérülés miatt nem játékra készek. Nagy visszatérőt is köszönthetünk az idei mezőnyben, ugyanis Andy Murray 2016 után újra itt fog teniszezni. A szervezőktől kapott szabadkártyát, hiszen jelen pillanatban jóval a százon kívül helyezkedik el a világranglistán.

Az elmúlt időszakban azonban, mintha a régi Murray kezdene visszatérni. A héten, Bécsben megverte Hubert Hurkaczot, igaz utána kikapott a feltörekvő spanyol Carlos Alcaraztól. Azonban azt érdemes megjegyezni, hogy a fiatal játékos a következő fordulóban a top 10-es Berrettinit is kiejtette.

Murray és Djokovics mondhatja el magáról még egyedül ugyanazt, mint Medvegyev, az utolsó párizsi meccsüket megnyerték, hiszen a s szerb világelső utoljára 2019-ben játszott, és Shapovalovot győzte le akkor a fináléban, míg Murray a már említett 2016-os versenye során John Isnert verte meg.

Fucsovics Márton hosszú idő után, a múlt héten Antwerpenben nyert két mérkőzést, köztük a Roberto Bautista Agut elleni győzelem, igazi skalpnak minősül. Bécsben viszont Cameron Norrie az első körben legyőzte. A torna esélyesének könnyen Djokovicsot mondhatnánk, azonban nehéz lett a sorsolása.

Az első körben kiemeltként erőnyerő, utána viszont Fucsovics Márton vagy Fabio Fognini jöhet szembe. A legjobb 16 között Gael Monfils vagy Baszilasvili következhet, míg a negyeddöntőben Rubljov vagy a nagy formában lévő Cameron Norrie.

Már ez se tűnik egyszerűnek, de az elődöntőben akár Cicipasz vagy Hurkacz is lehet az ellenfele.

Zverevenek sincs könnyű ága, hiszen az elődöntőig találkozhat Dimitrovval, Schwartzmannal, vagy Casper Ruuddal. Ezzel szemben Medvegyevnek Sinner lehet kemény ellenfél a legjobb 8 között, míg előtte nincsenek bonyolult ellenfelek.

Az orosz és a német játékos az elődöntőben találkozhatnak. Kérdéses hogy Djokovics a US Open után majd milyen formában érkezek a francia fővárosba.

Erre sokat nem kell várni, hiszen a főtáblás küzdelmek November 1. és 7. között fognak zajlani.