Social kosár: Érzelemdús MvG siker

Michael van Gerwen gyakorlatilag mindent megnyert már, amit a darts-ban meglehetett, azonban legutóbb tíz hónapja sikerült nyernie, egészen mostanáig. A 32 éves holland játékos az ínséges időszak után pedig nem is tudta magában tartani az érzelmeit.

A futballistáknak sem csak a foci létezik mint sportág. Ezt bizonyítja az alábbi videó is, amelyben a Sevilla két játékosa, Ivan Rakitic és Munir El Haddadi ragadott ping-pong ütőt.

Az asztalnál vívott meccs részleteit ugyan nem ismerjük, de úgy tűnik, hogy nem igazán jött ki a lépés a 26 éves játékosnak, és Rakitic - vélhetően nem első - pontszerzésénél egyszerűen elhajította az ütőt.

Lehet, hogy jobban teszi a Sevilla támadója, ha megmarad a futballnál?

Khaby Lame, aki azzal vált ismertté, hogy az internetre felkerült, kis túlzással minden logikát nélkülöző videók legegyszerűbb megoldását mutatja be a mostanra már jellegzetes kézmozdulataival és arcmimikájával, ismét találkozott a sporttal.

Könnyen előfordulhat, hogy a díjátadók során egy kis porszem kerül a gépezetbe, és nem sikerül a győztes nyakába akasztani a medált, többszöri próbálkozásra sem.

Az olasz srác ezt meglátva ismét színre lépett, hogy megmutassa, mi a legkönnyebb módja ennek.

Ebben pedig nem kisebb személyek, mint az idén nyáron Tokióban, magasugrásban aranyérmet szerző Gianmarco Tamberi, és az egykori olasz futballista, Alessandro Del Piero voltak a segédei. 

Ismét megbizonyosodhattunk róla, hogy a sport és az érzelmek igen közel állnak egymáshoz. A darts mezőnyének egyik, ha nem a legjobb játékosa, Michael van Gerwen nem könnyű időszakon van túl. Ha a tornagyőzelmeket nézzük, legutóbb 10 hónappal ezelőtt tudott valamilyen címet elhódítani.

A három világbajnoki cím és az öt Premier League elsőség mellett számtalan tornát megnyert már korábban, ennek ellenére láthattuk, hogy mennyit jelentett a holland játékosnak a Dániában szerzett elsőség, ahol nem is tudta visszatartani a könnyeit a meccs utáni interjú során.

A mai, modern futballban nagyon ritka, hogy valaki végig tudjon játszani egy teljes szezont. Legyen szó akár sérülésről, akár a rengeteg meccs miatti rotációról, ritka az, ha valaki minden egyes meccsen pályára lép.

Aztán itt van Inaki Williams, az Athletic Bilbao szélsője, aki immáron zsinórban 200 alkalommal volt ott a pályán.

Hogy mennyire sok ez? 2016. áprilisa óta nem hagyott ki egyetlen bajnoki meccset sem a Bilbaóban.