Social kosár: Mulatságos labdaszerzés

Cristiano Ronaldo már feltűnt a Manchester United legutóbbi meccsén, igaz, még nem olyan formában, amilyenben sokan szeretnék. Emellett az is kiderült, hogy nem szívesen fogadnánk egy combon rúgást a Wolverhampton szélsőjétől azt látva, hogy milyen lábakon áll.

A Wolverhampton csapata annak ellenére, hogy egyik mérkőzésén sem játszott alárendelt szerepet, eddig pont nélkül áll a Premier League-ben, ráadásul rúgott gól nélkül.

A Farkasok szurkolói ennek ellenére bizakodhatnak, ugyanis ha a csapat is olyan stabil lábakon fog állni a szezon hátralévő részében, mint amilyen lábakon Adama Traoré porol el a pályán az ellenfelek mellett, akkor biztosan nem lesznek gondjai a szezon végén az együttesnek.

Úgy tűnik, jó hangulatban várják a San Francisco 49ers csapatánál az NFL új idényének közeledtét.

Bizakodhatnak is, a csapat a legutóbbi két meccsét megnyerte az előszezonban, legutóbb a Raiders-t verve simán, 34-10-re.

És, hogy mennyire jó a hangulat arrafelé? Elég megnézni - vagy inkább meghallgatni - a dallamos nevű, HaHa Clinton-Dix labdaszerzésénél a két kommentátor reakcióját, és máris megtudod.

Cristiano Ronaldo klubváltása szólt az egyik legnagyobbat az idei átigazolási szezonban. A portugál klasszis 2009 után tért vissza a Manchester Unitedhez, a szurkolók pedig már tűkön ülve várják az ötszörös aranylabdás bemutatkozását.

A pályán ugyan még nem, de a lelátón már feltűnt CR, igaz, nem hús-vér formájában, csupán egy életnagyságú kartonpapíron.

Már így is szerencsét hozott a csapatnak, győzött és egy majdnem húszéves rekordot is átadott a múltnak.

Úgy tűnik, ha a New England Patriots irányítója vagy, akkor meg kell küzdened egy pacsiért. Amikor Tom Brady volt a csapat sztárja, neki is számtalanszor meggyűlt a baja az ötösök begyűjtésével.

Ezúttal pedig Cam Newtonnak kellett egy komolyabb távot kihordania lábon azért, hogy ne maradjon a levegőben lógva a keze.

A Pats másik irányítója, Mac Jones aztán kiosztotta a pacsit, így happy end lett a sztori vége.

A francia játékos, Gael Monfils megmutatta, hogy miben igazán jó még a teniszen kívül.

Az ATP ranglistáján jelenleg 20. Monfils-nak nem tudjuk, mitől volt ilyen jó kedve, de beleállt a bugi a lábába, és olyan táncmozdulatokat csapott elő a pálya szélén, hogy legszívesebben mi is csatlakoznánk hozzá.