Bortönbe kerülhet a UFC sztárja

Sajnos nem először olvashattuk az amerikai újságok címlapjain, hogy a UFC egykori félnehézsúlyú, gyakorlatilag egyeduralkodó világbajnokát, Jon Jonest letartóztatták.

A 34 éves sportembert korábban közlekedési kihágások, drog- és felelőtlen fegyverhasználat miatt vették elő a hivatalos szervek. Szeptember utolsó péntekén két vádpont is felmerült Jones neve mellett, ráadásul az egyik ezek közül állítólag a családon belüli erőszak volt (a másik egy közlekedési ügy).

A UFC nehézsúlyú világbajnoki övére hajtó klasszis bunyóst Las Vegasban érte el a „végzete" a rendőrség képében.

Ráadásul pont a promóció ünnepsége előtt, amelyre Jones is hivatalos volt, és amelyen az Alexander Gustafsson elleni harcát (még 2013-ból) a szervezet a Halhatatlanok Csarnokába iktatta be. A mellékelt ábra szerint tette mindezt Jon Jones, azaz az egyik főszereplő nélkül.

A balhés sztár korábban még azt nyilatkozta az ESPN-nek, hogy hamarosan sor kerül a királykategóriában való debütálásra, és már a súlyával is közel áll a 122 kg-os, saját magának kitűzött céljához.

Nagyon akarom azt az övet, tényleg. Akarom az övet, akarom a nagy pénzt

– mondta akkor Jones.

A legnagyobb kérdés most az, mi lesz a mostani ügyének a vége, illetve az, hogy Dana White, a UFC elnöke vajon még hány „botlását" nézi el Jonesnak csak és kizárólag azért, mert sokan kíváncsiak az összecsapásaira.

Hamarosan választ kapunk mindkét felvetésre.