Érdekességek a US Open történetéből

Hétfőn kezdődött meg a játék a 2021-es amerikai nyílt teniszbajnokságon. A verseny 1887 óta íródó történetében számtalan emlékezetes eseménynek lehettek szemtanúi a nézők. Most ennek a közel százharminc évnek hozzuk el a legérdekesebb mozzanatait.

Egyenlő összdíjazás1973-ban, a négy Grand Slam-torna közül a US Openen volt először egyenlő a férfiak és nők összdíjazása. Ennek kiharcolásában Billie Jean Kingnek elévülhetetlen érdemei vannak. Ezzel a tenisz lett az első olyan sportág, ahol a nők és férfiak díjazása megegyezett.

Billie Jean King 1973.szeptember 20-án mérkőzést játszott Bobby Riggs ellen, aki korábbi világranglista vezető volt a férfiaknál. A találkozót Billie Jean King nyerte meg 6-4,6-3,6-3-ra.

Ez híresült el a nemek csatájának.

A mérkőzés sokat tett a női tenisz elismeréséért. A történelmi találkozót 2017-ben filmesítették meg Emma Stone és Steve Carell főszereplésével.

Döntő szett rövidítés

Az amerikai nyílt teniszbajnokságnak nagy szerepe volt az újításokban. Először ugyanis itt volt döntő játszmában rövidítés 6-6 után, még 1970-ben. Ezen a szabályon azóta sem változtattak.

Az elmúlt években már Wimbledonban is van rövidítés 12-12 után, míg Ausztráliában tíz pontig tart a tie break 6-6-os állás után.

Első testvérharcA tenisztörténelem során a 2001-es US Open döntőjében történt először olyan, hogy két testvér vívta a finálét. Venus Williams végül 6-2, 6-4-re felülmúlta Serena Williams-et.

SólyomszemÚjabb dolog, amelyben úttörő volt az amerikai GS.

2006-ban itt lehetett először kikérni a sólyomszem segítségét labdameneteknél. Idén továbbmentek, már egyáltalán nincsenek vonalbírók, teljes mértékben az élő sólyomszem mondja be, ha kint volt a labda, vagy ha hibás volt a szerva.

Három borításEz máig az egyetlen GS, ahol három borításon is megmérkőztek a játékosok. 1881-től egészen 1974-ig füves pályán zajlottak a mérkőzések, majd 1975 és 1977 között salakpályás volt a torna.

 1978-óta már keménypályán játszanak.

2005-ben festették be zöldről kékre a pályát, hogy a labda jobban látszódhasson, míg tavaly borítás beszállítót váltott a verseny.

Arthur Ashe StadionA világ legnagyobb befogadóképességű teniszarénája is az US Openen található.

A lelátókon 23.771 ember foglalhat helyet. Az évtizedek során többször meggyűlt a baja az esővel a szervezőknek, így az évek múlásával egyre fontosabb lett a tető, amelyet 2016-ra meg is építettek.

Villanyfényes meccsek1975-ben itt játszottak először villanyfényes találkozót a Grand Slam-tornák történetében.

Az Új-Zélandi Onny Parun és az 1971-es bajnok, Stan Smith csapott össze. Parun végül 6-4, 6-2-re nyert és írta be magát a történelembe.

A legendákA verseny történetében összesen két játékos tudott mindhárom borításon győzni. Csak Jimmy Connors és Chris Evert volt képes erre a tettre.

Connors 1974-ben,1976-ban,1978-ban,1982-ben és 1983-ban nyerte meg az amerikai GS tornát, míg Chris Evert 1975 és 1978 között zsinórban négyszer nyert, valamint utána 1980-ban és 1982-ban is megszerezte a trófeát.