A legendás holland harcos veszélyes terepre merészkedik

Alistair Overeem megkerülhetetlen alakja a küzdősport világának, tehetségét és tudását előbb a ringben, majd a ketrecben is bizonyította. A ma már a veterán korosztályt erősítő, 41 éves harcos 2010-ben K-1 szabályrendszerben lett világbajnok, méghozzá a sportág ikonját, Peter Aerts-t győzte le a torna fináléjában.

Overeem az állóharc mellett az MMA világában is elmerült, itt két szervezet nehézsúlyú világbajnoki övét is elnyerte, ráadásul az egyik promóció a jól csengő Strikeforce volt.

2011-ben aztán a sportág csúcsát jelentő UFC-s debütálása is megvolt, ellenfele a korábbi világbajnok, nem mellesleg pankrátor legenda, Brock Lesnar volt.

A holland sportoló nem illetődött meg a feladattól és az első menetben lerendezte az egykori világelsőt. Overeem legnagyobb dobása a szervezetnél nem ez a bunyó volt, hanem a 2016-os világbajnoki címmeccse, amelyet elveszített a horvát-amerikai Stipe Miocic ellen.

Az oktagont 2021 februárjában hagyta ott cikkünk hőse, aki nem a megérdemelt nyugdíjat, hanem egyből egy kőkemény bunyót választott, amelyre október 23-án kerül sor Hollandiában.

A helyszín nem a ketrec, hanem a ring lesz, K-1 szabályrendszerben, az ellenfél pedig a Glory szervezet aktuális világbajnoka: Rico Verhoeven.

A 32 éves izomkolosszus félelmetes formában van, jelenleg tizennégy mérkőzéses nyerőszériát tudhat magáénak, amelyből nyolc csata idő előtt ért véget.

Összességében Verhoeven 68 harccal a háta mögött a ringben mindössze tízszer kapott ki, legutóbb még 2015-ben.

A legnagyobb kérdés ezzel a párosítással az, hogy ennyi év kihagyás után, vajon Overeem meg tud-e valamit csillantani a múltjából, vagy az ifjú titán kíméletlenül leszámol vele? Október 23-án választ kapunk a kérdésre.