Akik nyakába szinte már akaszthatjuk is az aranyat... 1. rész

Rendhagyó olimpiával nézünk szembe, hiszen nem lehet tudni, hogy a sportolókból mit vált ki a nézők nélküli versenyzés. Azonban, még így is vannak olyan nevek, akikre nem lehet nem ráaggatni a legesélyesebb címkét.

Szilágyi Áron
Férfi egyéni kardvívásban Szilágyi lehetne az első háromszoros olimpiai bajnok a világon, így elég nagy nyomás alatt kell majd versenyeznie.

Elmondása alapján azonban ezt egyáltalán nem teherként éli meg, hanem úgy gondolja, komoly tapasztalata még az előnyére is válhat. A legnagyobb kihívója O Szang Uk, a kardvívás jelenlegi világbajnoka lehet.

Ebben az évben a budapesti világkupán már döntőztek egymás ellen, akkor a dél-koreai fiú tudott nyerni,

de a nemzetközi sajtó szerint még így is Szilágyi Áron a legnagyobb esélyese a tokiói játékoknak.

Hannah Roberts
A BMX freestyle kategóriája az idén nyáron debütál az olimpiai programban, és a női mezőnyből kiemelkedik a 19 éves, kétszeres világbajnok Hannah Roberts.

2019 szeptemberében Budapesten is versenyzett, akkor a World Urban Games BMX freestyle park versenyszámát nyerte meg hatalmas fölénnyel.

A látványos szaltókat ugró lány nem titkoltan az aranyéremért utazik Tokióba.

Novak Djokovics
Nem akármilyen évet hozhat össze a világelső teniszező, ha sikerülne nyernie Tokióban, és év végén behúzná a US Opent is.

Eddig csak a német Steffi Graf volt képes arra, hogy egy naptári évben megnyerje a négy Grand Slam versenyt és az olimpiát is.

Djokovics idén megingathatatlan a nagy tornákon, hármat már meg is nyert.

Sokáig kérdéses volt, hogy indul-e a szerb teniszező a japán fővárosban, de annak ellenére is részt vesz az eseményen, hogy nem lesznek szurkolók a lelátókon. A címvédő Andy Murray-n kívül nem lesz ott a versenyen Roger Federer és Rafa Nadal sem, így egyértelmű favoritnak mondható Novak Djokovics.

Simone Biles
Ugyan csak 142 centiméter magas, de jelenleg ő a tornasport „óriása".

Négy olimpiai bajnoki cím mellett 19 aranya van világbajnokságokról.

24 évesen már-már veteránnak számít a sportágában, de folyamatosan fel tud mutatni valami egészen újat, ami miatt letaszíthatatlan a trónjáról.

2021 májusában a Jurcsenko-szaltó dupla változatát bicskamozdulattal első nőként ugrotta meg. Arra lehet számítani, hogy Biles a Japán fővárosban is valami izgalmassal és újjal fog előállni, amely könnyen a dobogó tetejére repítheti.