Mi lehet a Ball családból?
Az NBA egyik legfelkapottabb családja a Ball família. Ez talán nem is olyan meglepő, hiszen az édesapa, LaVar nevéhez fűződik a Junior Basketball Association (JBA) megalkotása, amely csupán egy idényig működő ifjúsági liga volt. Emellett a Big Baller Brand (BBB) ruhákat és cipőket értékesítő sportmárka ötletgazdája, vezérigazgatója is. Na de ott vannak a gyerekek!
Ilyen apuka mellett nem csoda, hogy a kosárlabdát választották hivatásuknak. A középiskolai ligát még együtt nyerték meg a srácok California államban a Chino Hillst képviselve, ezek után viszont más-más irányba sodorta őket a sors.
A legidősebb testvér Lonzo Ball a UCLA színeiben játszott egy évet egyetemistaként, ennek köszönhetően draftolta a Lakers második helyen.
Az irányító egyik legnagyobb ismérve, hogy remek alley-oop passzokat képes kiosztani, ez viszont nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy Los Angelesben maradjon.
Az Anthony Davis üzlet miatt New Orleansban volt kénytelen folytatni pályafutását, és bár a másik ifjú titánnal, Zion Williamsonnal nagyon jó kémia alakult ki köztük a pályán, de azt rebesgetik, hogy a Pelicans megválna tőle.
LiAngelo a legkevésbé ismert hármuk közül, ő a középiskolai diadal után öccsével Litvániába igazolt, ahol ráadásul jobb számokat tudott produkálni mint LaMelo.
Ezek után együtt tértek vissza a már korábban említett JBA-be, itt viszont nem tudott maradandót alkotni a középső testvér.
Azóta a G-Leagueben pattogtatott, ami sokak számára jelent ugródeszkát az NBA-hez, azonban hiába igazolta le 2020 végén a Detroit Pistons, nem játszott, és az idei év elején menesztették.
Jelenleg szabadúszó, és testvéreivel ellentétben kevésbé áll előtte fényes jövő, legalábbis ami a kosarazást illeti.
LaMelo nem csak közülük, de a profi szerződést kapó amerikai kosarasok közül is a legfiatalabb.
Ő a litván és JBA-s szezonokat követően Ausztráliába (NBL) igazolt az Illawara Hawkshoz, ahol megnyerte a legjobb fiatalnak járó díjat.
Nem csoda, hogy az egyik legnagyobb tehetségnek tartották, és a harmadik helyen draftolták legutóbb.
A Charlotte Hornetsnek hatalmas lendületet adott, és megválasztották a 2021-es év újoncának az NBA-ben. Csapatával közel voltak ahhoz, hogy bejussanak a rájátszásba, de nem csak az eredményességet érdemes kiemelni az ő esetében, hiszen egyedülálló, látványos és szórakoztató játékstílust képvisel, amit öröm nézni.
A Holiday és Antetokounmpo fivérek közül egyaránt hárman-hárman aktívak, de érdemes megemlíteni Brook és Robin Lopezt is.
Összességében még korai lenne azt állítani, hogy Ballék a legtehetségesebb testvérek a ligában, de nagy jövő áll előttük, ha tehetségüket kitartó munkával párosítják
Mészáros Márk