Szereted Ronaldót, de a kólát is? No para!

A magyar válogatott világszerte kivívta az emberek elismerését, sőt, még olyan helyen is, ahol nem is gondoltuk volna. Emellett fény derült arra, hogy mi a tökéletes megoldás, ha mind a kólát, mind Cristiano Ronaldo játékát szereted, és egy kis időutazáson is részt vehetünk pár kép erejéig.

Bár kiesett a csoportból, de az Eb egyik legnagyobb nyertese egyértelműen Magyarország.

Franciaország, Portugália és Németország, azért ilyen bika lábakon álló csapatok ellen más sem biztos, hogy sok sót evett volna meg. Ennek ellenére nyolcvannégy percig pariban voltunk a portugálokkal, Franciaország és Németország pedig nem is bírt Marco Rossi fiaival.

A németeket még a kiesés csontig hatoló, hűvös szele is meglegyintette a müncheni meccsen.

Ezzel a remek szerepléssel világszerte szerzett magának rajongókat a magyar válogatott, és még a pályán egyébként legnagyobb riválisunknak számító Románia szurkolói is kalapot emeltek a magyar srácok menetelése előtt.

Íme, egy szomszédos TikTok felhasználó videója, aminek szövege alább olvasható magyarul.

Ezért most talán veszítek néhány követőt, de nem érdekel. Lehet, hogy riválisok vagyunk, de nem ellenségek, elvégre a szomszédaink vagytok. 1-1 Franciaország és 2-2 Németország ellen. Olyan eredmények, amiről néhány csapat csupán csak álmodni mer. A hozzáállásotokkal fegyelmet, szenvedélyt, ambíciót és vágyat mutattatok, és ezzel kivívtátok a tiszteletet.

Megtalálták a tökéletes megoldást arra, hogy mi a teendő, ha szereted a kólát, viszont Cristiano Ronaldo is nagy kedvenced, aki az egyik sajtótájékoztatón tolta arrébb az üdítős üvegeket, amivel az Eb eddigi egyik legemlékezetesebb pillanatát okozta.

Viszont mindenre van megoldás, a Troll Football Twitter oldalán pedig képes formájában meg is nézhetjük, hogy mi a teendő, ha nem akarjuk egyik oldalt sem „cserben" hagyni rajongóként.

A 433 Instagram oldalán nosztalgia módba tették a sebességváltót, és visszarepítettek minket az időben, egészen pontosan 2004-ig. A helyszín Portugália.

Már magát az akkori Eb-labdát látva is elkezd bizseregni az ember lába, de a látvány, ahogy a régi nagy sztárok feszítenek a motorokon valósággal könnyet csal az ember szemébe.

Mondjuk, szívesen megnéznénk a mostani Európa bajnokság sztárjai közül is pár játékost így pózolni a kétkerekűn, mert az tuti, hogy Zidane, Beckham és Ballack is piszok jól néztek ki ebben az összeállításban, hát akkor hogy mutatna mondjuk Szalai, Ronaldo vagy éppen Mbappé!?

A tizenegy rendező városnak megvan az a szépsége, hogy Európa szerte majd egy tucat különböző helyen szurkolhatnak a rajongók a kedvenceikért.

Az Eb hivatalos Instagram oldalára pedig hangulatbemutató videók is felkerültek a szurkolói zónákról, Budapest, Rómával és Glasgow-val került egy összeállításba.

Maradjunk annyiban, hogy 2016 után ismét nem vallott szégyent a magyar főváros a kontinenstorna körüli hangulatot tekintve, sőt...