Keszthelyi Vivien: Sok férfi pilótának okoztam kellemetlen pillanatokat - Exkluzív interjú

Tizenhárom évesen csöppent a felnőtt mezőnybe egy olyan sportban, melyet a mai napig sokan a férfiak terepének tartanak, de miután lefutotta a „tiszteletköröket", már senki sem kérdőjelezte meg képességeit. Élete legnagyobb balesetében hatalmasat repült a levegőben, az ijedtség mégsem az autóban, hanem a kórházba menet érte utol. Élményei és félelmei mellett Keszthelyi Vivien Forma-3-as autóversenyző a pilóták közösségéről, a karrier-újratervezésről és a kedvenc „csalónapjairól" is mesélt a SPORT'S LIFE-nak.

Amikor egy tehetséges hölgyversenyző emelkedik ki egy férfiak uralta sportágban, mindig adódik a kérdés: vajon az elején mi vitte erre a pályára? Te hogy szerettél bele az autósportba?

A családomban hagyomány volt a Forma-1 iránti szeretet, de engem maga az autóversenyzés egészen addig nem ejtett rabul, amíg Ausztriában a Red Bull Ringen részt nem vettem egy versenyen. Bár azok a futamok jóval alacsonyabb kategóriában zajlottak, mint amit a tv-ben láttam, mégis leírhatatlan, hogy mekkora volt a különbség élőben megtapasztalni az autósportok atmoszféráját.

Az autókat csak centiméterek választották el, csikorogtak a gumik, bőgtek a motorok, recsegtek a karosszériák, amikor összeértek, engem pedig nézőként is átjárt az adrenalin.Ott helyben tudtam, hogy ezt ki kell próbálnom nekem is.

Nem féltél, hogy nem tudod majd felvenni a versenyt?

Fiatal voltam, ez meg sem fordult a fejemben. A nagyobb probléma az volt, hogyan vegyem rá a szüleimet arra, hogy a 13 éves kislányukat engedjék egy ilyen veszélyes sportban, felnőtt férfiak között versenyezni. Mindig is céltudatos voltam, amit elkezdtem, abban minden erőmmel igyekeztem a legjobbamat nyújtani. Ezt a szüleim is tudták, így végül megszületett közöttünk az egyezség: versenyezhettem, de a Formula kategória akkori veszélyei miatt csak zárt karosszériájú sorozatokban.

Ilyen fiatalon gondolom nem volt könnyű elfogadtatni magad a felnőtt mezőnyben. Hogy vívtad ki a tiszteletet?

Személyiségtípus szerint mindenki máshogy próbálja elérni, hogy elismerjék. Van, aki előre hangoztatja, hogy ő bizony milyen jó, illetve van olyan is, aki a pályán próbál keménykedni, és az autójával megmutatni, hogy ő bizony bárkit letakarít a pályáról. Ezek közül egyiknek sem vagyok a híve, szerintem jobb, ha a pályán „beszélek", de a gyorsaságommal, nem azzal, hogy veszélyeztetem mások életét.

Tudnál arra példát mondani, hogyan fogadtak a férfiak, amikor új sorozatba érkeztél?

A karrierem során többféle hozzáállással találkoztam. Az elején, amikor megláttak, azt gondolták, „milyen cuki kislány, tetszik neki az autósport". Aztán sok férfi pilótának okoztam kellemetlen pillanatokat. Nem ez volt a célom, de megértem, hogy nem tetszett nekik, ha előttük végeztem a versenyeken.

Ezt követően, ahogy feljebb léptem a túraautós kategóriákban, egyre többször kellett megmutatnom, hogy nem fogok megijedni attól, ha megpróbálják rám húzni a kormányt. Ez egy ilyen sport, „vagánynak" kell lenni, de közben fontos mérlegelni a szituációkat is, mivel egy-egy ütközés életveszélyes lehet.

Egy idő után, amikor látták, milyen versenyző vagyok, hogy viselem a kiélezett szituációkat, akkor már teljesen elfogadtak, de persze ehhez az elején le kellett futni a „tiszteletköröket". Az utóbbi években nem tapasztaltam, hogy bárki máshogy tekintene rám, mert nő vagyok.

Ez egyrészt az imént említettek miatt van, másrészt azért, mert bármelyik sorozatban indultam, néhány verseny után jó viszonyt sikerült kialakítanom minden pilótával. Nemzetközi szinten ez egy kicsi és zárt közösség, de ha bekerülsz közéjük, akkor nagyon összetartók és segítőkészek.

Egy ilyen veszélyes sportágban szinte elkerülhetetlenek a balesetek. Biztosan neked is volt olyan, amit nehezen felejtesz el.

Még a Swift Cup Europe sorozatban, 2015 júliusában volt egy borulás, ami sokáig megmarad. A Salzburgringen egy olyan balesetsorozat alakult ki előttem, hogy hiába próbáltam kitérni az utamba zúduló akadályok elől, esélyem sem volt elkerülni a nagy sebességű ütközést.

Négyet pördült a levegőben az autó, mielőtt a sóderágyon becsapódott volna.

Az eset azért is volt számomra kulcsfontosságú, mert még a karrierem elején voltam, és a szüleim pont abban a kanyarban nézték a versenyt. Ők megrémültek, mert féltették az életem, én meg azért aggódtam, hogy az ijedtség miatt nehogy eltiltsanak a versenyzéstől.

A balesetet követően kórházba szállítottak. Agyrázkódásom volt, és a bordáim is megsérültek, de én már ott mondtam, hogy másnap vissza akarok menni versenyezni. Sajnos nem engedték.

Három évig voltál az Audi Sport versenyzőakadémiájának egyetlen női pilótája, úgy tűnt egyenes út vezet a DTM-be, végül a szüleiddel való megegyezés ellenére mégis a jóval veszélyesebb Formula kategóriára váltottál. Mi vezetett ehhez a döntéshez?

Ennek több oka is volt. Már 2018-ban, amikor a GT4-es Audi R8-kupában rookie bajnok lettem érezhető volt, hogy nagy változások mennek végbe a DTM körül.

Nem tetszett az az irány, és az Audinak is más tervei voltak. A megegyezés a szüleimmel, miszerint csak zárt karosszériás sorozatokban indulok, akkor született, amikor a Formula kategóriákban még nem volt védve a pilóták feje.

A magyar médiában „glóriaként" emlegetett, a szakmában Halonak nevezett eszközzel sokkal biztonságosabb lett a királykategória, amely után a Forma-2-ben és a Forma-3-ban is bevezették az újítást. Ezt követően az Audi és a menedzsmentem szakmai segítségével tűztük ki az új célt, ami a következő 3 évben a Forma-1 elérése.

Többször mondtad, az az álmod, hogy a DTM-ben versenyezz. Nem lehetett könnyű erről lemondani...

Nagyon szerettem volna, de az élet hoz ilyen helyzeteket. Ilyenkor újra kell tervezni és új célokat kell kijelölni, amelyek felé ismét elindulhat az ember. Nem volt könnyű, hiszen egy teljesen új kategóriába csöppentem, gyakorlatilag elölről kellett kezdenem, mindent újra kellett tanulnom.

Az edzőteremben is egészen más munkát kell már végeznem, hiszen a formaautóban sokkal erősebb a G-hatás, nagyon megterheli a nyak- és törzsizmokat, ráadásul a szervokormány sem minden modellnél adott.

Újratervezésből jutott bőven az elmúlt egy évben. Hogy viselted a koronavírus-járvány miatt elrendelt szünetet az autósportban?

Minden pillanatban szinte viszkettem, hogy ismét felmehessek a pályára, hiszen egy új kategóriában kell bizonyítanom, ahol rendkívül nagy hátrányt kell behoznom a versenytapasztalat tekintetében. Ez nagyon rosszul érintett, de megpróbáltam a legtöbbet kihozni belőle.

Egyrészt az eddigieknél is többet fejlesztettem a fizikai erőnlétemet, másrészt így sokkal több időm jutott a családomra és a páromra, Davidre (David Schumacher a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher unokaöccse, a szintén egykori Forma-1-es pilóta, Ralf Schumacher fia – a szerk.).

Amikor tesztelhetek és versenyezhetek, szinte alig látom a szüleimet, és Daviddel is keveset találkozunk.

Mivel különböző szériákban indulunk, így sokszor egy adott pillanatban világ két legmesszibb pontján tartózkodunk. Most volt idő egy kicsit érzelmileg feltöltődni és olyan közös élményekkel gazdagodni, amelyek a feszített menetrend miatt az utóbbi években sajnos a legtöbbször kimaradtak.

Azt már láthattuk a közösségi média oldalaidon, hogy rengeteg időt töltesz az edzőteremben, arról azonban kevesebbet tudni, hogy milyen étrendet követsz. Kemény diétára fognak?

Az edzőteremben személyi edző segíti a fejlődésem, az étrendemet pedig erre szakosodott, profi dietetikus írja. Sokan mondják, hogy az alkatomból adódóan biztosan nem kell odafigyelnem arra, hogy mit eszem, de ez egyáltalán nem igaz. Grammra ki van mérve minden, amit egy nap beviszek.

Az interneten már-már trend lett, hogy a hírességek megosztják kemény diétájuk „csalónapjait", te mivel szeretsz a leginkább „bűnözni"?

Ezekről az úgynevezett csalónapokról nem árt tudni, hogy nagyon kevés van belőlük egy évben, és az sem úgy néz ki, hogy akkor én beülök egy Mekibe, és azt mondom: hozzátok ide, amitek csak van.

Ahogyan a mindennapi bevitelnél, úgy a csalónapokon is ki van számolva, hogy mennyi az annyi. Az én gyengém a Big Mac, amit a dietetikusom is tud, és eszerint osztja fel az étkezésemet. Azonban nem kedvelhet túlságosan, mivel ezekre a bűnös élvezetekre alig hagy alkalmat...

Azoknak, akik hozzád hasonló sikereket akarnak elérni, mit tanácsolnál?

Talán a kategóriaváltással és a járvány miatti leállással én is bölcsebb lettem. Sokszor mondtam már, hogy fontos megtudnunk, miben vagyunk jók, aztán abban fejleszteni magunkat, és azt is többször hangsúlyoztam, hogy az álmok elérése érdekében sok áldozatot kell hozni, keményen kell dolgozni.Számomra a legnagyobb tanulság az utóbbi években az volt, hogy alkalmazkodni is tudni kell.

Ha valami nem úgy történik, ahogyan azt eltervezték, üljenek le, gondolják végig, hogy mit szeretnének, hova szeretnének eljutni, mitől lennének boldogok. Ha ez megvan, akkor jelöljék ki az új célt, találják ki, hogyan tudják azt elérni, aztán vágjanak bele! Hiszen csak egy életünk van, éljük úgy, ahogyan az számunkra a legmegfelelőbb.

 SzT