Az akaraterő és a kitartás diadala: Aki a halál torkából is visszatért az NFL-be

El tudjátok képzelni, hogy egyik pillanatban még a pályátok legjobb 20-30 embere közt tartanak titeket számon a világon, pár órával később pedig azon kell aggódnotok, hogy ha egyáltalán életben maradtok, lábra fogtok-e még állni valaha? Alex Smith 2018 őszén pontosan ebben a helyzetben találta magát, de elképesztő akaraterejének (no meg az orvosoknak) hála, nem hogy teljes életet élhet, de vissza is térhetett a futballpályára.

A cikkben található linkeken felkavaró képek, videók láthatók, csak erős idegzetűeknek ajánljuk az átkattintást.

2018. november 18. Ez volt a dátum, amikor egy szempillantás alatt minden összeomlott Alex Smith, a Washington irányítója életében. A Houston Texans elleni mérkőzés harmadik negyedében kapott egy nagyon szerencsétlen ütést, aminek következtében nyílt törést szenvedett, eltört a jobb lábán a sípcsontja és a szárkapocscsontja egyaránt.

Forrás: The Washington Post via Getty Images/The Washington Post/Jonathan Newton

Ez még nem lett volna "annyira vészes", lábtörésből vissza lehet térni egy évvel később a pályára. Azonban a műtét után Smith sebe elfertőződött, és húsevő baktériumok jelentek meg, amelyek szép lassan elkezdték megenni. Így nemcsak a lába (az amputáció is elképzelhető forgatókönyv volt), hanem az élete is veszélybe került. Ezen a ponton az orvosok csak ezt tudták mondani a játékos feleségének:

Elizabeth, minden tőlünk telhetőt megteszünk. Jelenleg a prioritásunk az, hogy megmentsük az életét. Utána pedig mindent megteszünk, hogy a lábát is megmentsük. Ezenfelül minden más csoda lenne.

Az első, lábtörést helyreállító műtét után még összesen 16 beavatkozásra volt szükség – ahol például a bal vádlijából mozgattak át izmot és bőrt a törés helyére –, de Smith végül tolókocsiban hazatérhetett családjához, hogy megkezdhesse a rehabilitációt.

Az orvosok azt mondták, hogy leginkább egy háborúban elszenvedett, robbanásos sérüléshez lehet hasonlítani az esetét. Ezt támasztja alá, hogy olyan helyre ment rehabilitációra, ahol sebesült katonákkal dolgozott együtt heti hat alkalommal, hogy visszanyerje az erejét.

Ekkor mindenki úgy vélte, hogy a futballkarrierjének vége, szerencsés lesz, ha járni tud majd egyáltalán. Sőt, annak is örülhet, hogy életben maradt. Smith viszont nem adta fel. Egyetlen küldetés lebegett a szeme előtt: visszatérni a pályára. És minél többen kételkedtek benne, ő annál határozottabb lett, s annál nagyobb volt az akaratereje.

A horrorsérülés után nagyjából 20 hónappal megkapta a csapatorvosoktól a zöld jelzést, visszatérhetett az edzésekre. Harmadik számú irányítóként kezdte meg a szezont, de akkor még inaktív volt meccsnapokon. Azonban Dwayne Haskinst magatartásbeli problémák miatt leültették, Smith így október 11-én a kispadra került csereként. A Haskins helyére beálló Kyle Allen a találkozó során megsérült, így Smith 693 nap után ismét tétmeccsen léphetett pályára az NFL-ben, ami nagyon érzelmes pillanat volt az ő és családja számára egyaránt.

Legközelebb pár héttel később ismét csereként állhatott be Allen sérülése után, a következő fordulóban pedig már kezdőként vezethette ki a Washington csapatát a gyepre, egy hétre rá pedig visszatérése utáni első győzelmét aratta a Bengals ellen. Hat meccsen volt kezdő a szezonban, ebből öt győzelemmel ért véget, az együttesét pedig ezzel bejuttatta a rájátszásba.

Forrás: The Washington Post via Getty Images/The Washington Post/John Mcdonnell

Már azzal is kiérdemelte volna az Év Visszatérője díjat, hogy egyetlen snap erejére felment a pályára, azonban az, hogy 5-1-es mérleggel csoportgyőzelemig és rájátszásig jutott, csak még egyértelműbbé tette, hogy senki más nem viheti haza ezt a kitüntetést.

A szezon után a Washington pénzügyi okokból megvált Smith-től, aki végül április 19-én bejelentette visszavonulását.

 A történelem megismétli önmagát

Elképesztő egybeesés, de szinte ugyanez a sérülés megtörtént már egyszer az NFL történetében, pontosan 33 év különbséggel.

Alex Smith-nek, a Washington irányítójának 2018. november 18-án tört el a jobb sípcsontja és a szárkapocscsontja, egy olyan meccsen, ahol 23-21 lett a végeredmény. A sérülést egy háromszoros Év Védője díjas játékos okozta (JJ Watt), és a 40 yardos vonalon történt. Smith vakoldalát alapesetben egy Pro Bowler tackle, Trent Williams védte volna, de sérülés miatt nem lépett pályára.

Joe Theismannek, a Washington irányítójának 1985. november 18-án tört el a jobb sípcsontja és a szárkapocscsontja, egy olyan meccsen, ahol 23-21 lett a végeredmény. A sérülést egy háromszoros Év Védője díjas játékos okozta (Lawrence Taylor), és a 40 yardos vonalon történt. Theismann vakoldalát alapesetben egy Pro Bowler tackle, Joe Jacoby védte volna, de sérülés miatt nem lépett pályára.