Sportsztárok, akik milliárdokat keresnek az Instán: LeBron James

A Los Angeles Lakers játékosa vitathatatlanul napjaink egyik legnagyobb kosársztárja, aki megannyi rekord tulajdonosa az NBA-ben.

Az Észak-Amerikai Kosárlabdaliga (NBA) immár 36 éves ikonja, LeBron James elképesztő karriert tudhat már eddig is maga mögött. 2005 óta minden egyes évben pályára lépett az All Star gálán, és egyedüliként elmondhatja magáról, hogy három különböző csapattal is felért a csúcsra, és megnyerte a bajnoki címet.

 A Los Angeles Lakers kiválósága nemcsak a pályán dominál, hanem az üzleti életben is. Bár még mindig aktív és a legmagasabb szinten űzi a játékot, így is komoly gazdasági hátországgal rendelkezik. Hogy mást ne említsünk, a történelemben egy másik kosárikon, Michael Jordan után vele kötött élethosszig tartó szponzori megállapodást az amerikai sportszergyártó óriás, a Nike. Ez az egyezség nagyjából egymilliárd dollárt hoz majd Jamesnek, ami forintban jelenleg 300 milliárdnak felel meg.

 Aki azt hiszi, hogy ennyivel megelégedett a sportág élő legendája, nos, az téved. Nemsokára láthatjuk a Space Jam című mozifilm második részében, részesedése van az angol Liverpool focicsapatában és nyakig benne van egy étteremláncban is. Az már tényleg csak hab a tortán, hogy a 82,9 milliós Instagram táborral rendelkező sportoló fizetett posztonként nagyjából 90 millió forintot tehet zsebre. Nem rossz pénz, főleg, ha azt vesszük, hogy a 82 meccses alapszakasz alatt mérkőzésenként 135 millió forintot keres, igaz, ezért az összegért azért jobban meg kell izzadnia, mint a közösségi térben keresett fizetéséért.