Sportsztárok, akik milliárdokat keresnek az Instán: Neymar
A PSG sokszor balhés csillaga még nincs 30 éves, de a világ egyik legjobban eladható márkájává nőtte ki magát. A brazil válogatott sztárja, országa talán legfontosabb „export terméke", és ha valahol megjelenik, akkor biztos minden szempár és kamera rá szegeződik.
A fantasztikus képességekkel megáldott focista legalább olyan jól érzi magát a partikon, mint a pályán, és erről szeret is Instagram-oldalán beszámolni.
2017-ben még Palvin Barbarát, a világhírű magyar modellt is felcsábította bérelt lakásába, ahol aztán egészen hajnalig tartott a buli.
Az olimpiai bajnok csatár követőinek száma nagyjából Jennifer Lopez táborával vetekszik,
149,5 millió ember éli a mindennapjait úgy, hogy közben Neymar életét is folyamatosan figyeli
. Csak a miheztartás végett, ez a szám jóval magasabb, mint ahányan például a világ legnagyobb országában, Oroszországban élnek.
A párizsi csapat támadója tisztában van a tudásával és piaci értékével, nem is csoda, hogy a PSG-vel például 2017-ben öt évre mintegy 350 millió dolláros szerződést kötött. Ez az összeg mostani árfolyamon nagyjából
105 milliárd forintnak felel meg, amiből Neymar akár hétszer is megvehetné a 32-szeres bajnok Ferencváros stadionját, a Groupama Arénát.
Persze az Insta-fiókjával is jól gazdálkodik, így 2020-ban, amikor a koronavírus miatt lezárt a világ jelentős része szinte egész tavaszra, akkor a brazil ikon
két hónap alatt négy fizetett poszttal 1,65 millió dollárt keresett. Azaz egyetlenegy hirdetéséért körülbelül 124 millió forinttal lett gazdagabb
úgy, hogy mindeközben a „munkahelyén" egyetlen egyszer sem kellett labdába rúgnia a kényszerszünet miatt.