A vívó, aki még a lengyel James Bondot is legyőzte

Hatszoros olimpiai- és Európa-bajnok, aki éppen úgy számította ki az ellenfelek mozgását, mintha kottából olvasná. A három testőrként emlegetett legendás magyar trió egyike, aki egyszer még egy titkos ügynökkel is megküzdött. Kárpáti Rudolfot és elegáns vívási stílusát, ha akarnánk, se tudnánk elfelejteni.

Bár a zene is ott volt a vérében, ő mégis úgy gondolta, élesebb a hangnál a kard

Kárpáti Rudolf négy olimpián hat aranyérmet szerzett kardvívásban (1948 London – csapat, 1952 Helsinki – csapat, 1956 Melbourne – egyéni és csapat, 1960 Róma – egyéni és csapat).

Az impozáns gyűjtemény ellenére elég későn, 36 éves korában nyerte első egyéni olimpiai aranyát, csapatvezetője azonban a melbourne-i finálét követően már a következőt is megjósolta. Úgy fogalmazott: az már az ölébe pottyan.

1960-ban, Rómában azonban egész más forgatókönyv bontakozott ki. A körbeverések miatt akár hatos holtverseny is lehetett volna, ha Kárpátinak nincs akkora lélekjelenléte, hogy az utolsó pillanatig kivárjon a mindent eldöntő tussal, a lengyel Jerzy Pawlowski kárára.

Még soha nem nyertem nehezebben versenyt, szép kis ölembe pottyanás volt ez

– mondta a bajnok a korábbi kijelentésére reagálva. Ekkor még senki sem tudta, de Kárpáti ellenfele a lengyel titkos szolgálatnak jelentett, majd később az is kiderült, hogy 1964-től a CIA-hez csatlakozva kettősügynök volt.

Az 1967-ben a Nemzetközi Vívó Szövetség által minden idők legjobb vívójának választott olimpikont végül 1975-ben 25 év börtönbüntetésre ítélte a katonai bíróság, pályafutása során elért eredményeit pedig örökre kitörölték a lengyel sporttörténelemből.

Kárpáti révén azonban Pawlowski emléke is fent marad, főleg, hogy a magyar kardbűvölő az utolsó olimpiáján, csapatban megszerezte 6. aranyérmét is. Ezzel ő lett a magyar vívás történetében Fuchs Jenő (1908, 1912) után a második, aki egyéniben és csapatban egymás után kétszer is diadalmaskodni tudott.

A vívás első aranykorának egyik legmeghatározóbb alakja visszavonulása után sem szakadt el a sporttól és a szívéhez oly közel álló zenétől. Még sportpályafutása alatt diplomát szerzett zene és irodalom-történet szakon a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen.

Később a Honvéd Tisztiház zeneinstruktoraként dolgozott, mellette pedig, többek között a Magyar Vívó Szövetség elnökségi tagja volt több mint 30 évig.

Kárpáti Rudolf 1999 február 1-jén, 79 évesen, a három testőrként emlegetett (Gerevich Aladár, Kovács Pál) méltán híres trió utolsó tagjaként hunyt el. A muzikális muskétás emlékét azonban örökké őrizni fogjuk.