Egy legendát merevre rúgtak, egy sírva búcsúzott a ketrecben
Október 15-én, magyar idő szerint délután kezdődött egy brutálisan erős mezőnyt felvonultató küzdősport torna Szingapúrban. Már korábban is láthattuk, mekkora neveket tud összehozni a One Championship promóció, de a First Strike gálán még magasabbra tették a lécet.
Emlékszem, még középiskolába jártam (sajnos ez a 2000-es évek eleje, közepe volt), amikor az Eurosporton futottak még a kick-boksz tornák, ahol tényleg a világ legjobb harcosai mérték össze a tudásukat.
Ekkoriban a 70 kg-os mezőnyt egy fiatal holland sportoló, egy bizonyos Andy Souwer uralta, félelmetes ütőerejével és gyorsaságával, valamint kombinatív bunyójával. Két világbajnoki címet és két második helyet szerzett öt év alatt Souwer, aki pénteken, majdnem 39 évesen is megmérette magát.
Sajnos egyrészt egy kőkemény ellenfelet kapott a legenda, másrészt egy idegsérülés a lábában arra kényszerítette, hogy idő előtt befejezze a mérkőzést.
Az eredmény kihirdetése után, több mint 200 mérkőzéssel a háta mögött Souwer a könnyeivel küszködve (megjegyzem a monitor előtt én is ugyanígy ültem) mondott köszönetet mindenkinek, aki ezen a 24 éves utazáson a társa volt, majd bejelentette, hogy végleg szögre akasztja a kesztyűit.
Még konkrétan sokkban ültem az események miatt, amikor színpadra lépett a gála két főszereplője, a sportág, a kick-boksz élő ikonja, Giorgio Petrosyan és a thaiok félelmetes harcosa, Superbon.
A „Doktor" becenévre hallgató 35 éves olasz klasszisról elég csak annyit mondanom, hogy több mint 100 bunyóval a háta mögött érkezett az eseményre és ezekből csak kettőt veszített el. Superbon sem akárki, 2015 és 2017 között sorozatban háromszor lett thai-boksz világbajnok 71 kg-ban.
Mindezek tudatában egy kiegyensúlyozott, éles meccsre készült mindenki, plusz öt menetre kiírt küzdelemről volt szó, ahol tényleg lett volna idő mindenre. Nos, az élet, de leginkább a thai résztvevő nem így rendezte a dolgot, és egy kiválóan végrehajtott fejrúgással konkrétan merevre rúgta a riválisát.
Ijesztő volt nézni, ahogy Petrosyan, mint egy kivágott fa, élettelenül kidőlt a ketrecben, reméljük hamar felépül majd az olasz legenda.