Az NFL dinasztiái - A ’90-es évek Cowboysa
Lehet, hogy önteltek voltak. Lehet, hogy nem ők voltak a jófiúk. De minden nagyképűségüket alátámasztották, és minden pályán kívüli dolgukat kompenzálták a zöld gyepen a rácsvonalak közt. Ez volt „Amerika csapata" a '90-es évek első felében.
A Cowboys dinasztiát 1991-től 1996-ig szokás emlegetni, hiszen itt hat év alatt ötször nyerte meg a csapat a divízióját, mindig legalább 10 győzelmet tudott felmutatni, a két szélső évet leszámítva pedig végig legalább 12-t, amely óriási teljesítmény.
Ebből a négy évből pedig háromszor is megnyerték a Super Bowlt, ami majdhogynem egyedülálló.
A '90-es évek Dallas Cowboysa viszont nem egy hagyományos csapat volt. Egyáltalán nem hasonlítottak például a '70-es években kétszer Super Bowlt nyerő franchise-ra, de igazából senki másra.
Ez pedig a ranglétra csúcsán kezdődött, ugyanis a csapatot Jerry Jones vette meg a '80-as évek végén, aki egyáltalán nem a megszokott visszahúzódó tulajdonos képet hozta, hanem ő akart lenni a középpontban, és ha már megtehette, hogy vesz egy NFL-csapatot, akkor ő játszani is akart vele, és bele akart szólni a dolgokba.
Úgyhogy eltávolította a posztjáról az eddigi nagyon sikeres főedzőt, a mindig makulátlan, öltönyös-ballonkabátos, kalapos Tom Landryt, és elhozta a helyére korábbi egyetemi csapattársát, a sokkal lazább, emberközelibb Jimmy Johnsont.
Ő szintén nem a nagykönyvben feltüntetett vezetőedző-szerepet hozta a csapathoz (ő egyébként az első két Super Bowl után összeveszett Jonesszal és lemondott / menesztették, így a harmadik sikerben ő már nem vett részt).
A csapat egyik legnagyobb sztárja pedig a későbbi Hall of Famer elkapó, Michael Irvin volt, aki kiváló játéka mellett nagy szájáról volt híres.
A saját magát Playmaker becenévvel ellátó WR a pályán kívül több balhéba is keveredett, hiszen például a fodrásznál nyakon szúrta egy ollóval a csapattársát, de vádolták őt szexuális zaklatással is, és tartóztatták le azután, hogy marihuánával és kokainnal kapták el.
Ugyan a dinasztia elején nem volt a csapat tagja, a végére viszont csatlakozott az amúgy is kiváló védelemhez Deion Sanders is, aki sokak szerint a valaha volt legjobb cornerback – ő mindenképp így vélekedett saját magáról.
Sanders az NFL történetének egyik legnagyobb szájú, legönteltebb játékosa volt, de ahogy Irvin, úgy ő is alátámasztotta a mondandóját a pályán, és levakarhatatlan volt.
Persze nem csak rosszfiúk voltak a csapatban, az irányító Troy Aikman például ennek szöges ellentéte, hiszen ő még Év Embere díjat is hazavihetett, de a klasszis futó Emmitt Smith sem balhéival, hanem emberfeletti teljesítményével tűnt ki a többiek közül.
Irvinnel együtt ők hárman pedig a valaha volt egyik legfélelmetesebb irányító-futó-elkapó triót alkották, amit hátán hordott a Föld. Aikman a dinasztia alatt minden évben Pro Bowler lett, ami 1996 kivételével Irvinre is igaz, ő ráadásul háromszor All-Pro tagságot is szerzett magának és az évtized álomcsapatának tagja is lett.
Egyénileg viszont Smith volt a legsikeresebb, hiszen nyolcszoros Pro Bowler, hatszoros All-Pro volt, négyszer vezette a ligát futott yardokban, háromszor futott TD-kben, 1993-ban pedig a liga legértékesebb játékosa is lett, emellett nem csak a '90-es évek álomcsapatába, hanem az NFL 100 éves történetének válogatottjába is bekerült.
Mindhármukat beválasztották később a Hírességek Csarnokába is.
Érdemes kiemelni azt is, hogy a harmadik Super Bowlt már úgy sikerült megnyernie a csapatnak, hogy bevezették a fizetési sapka intézményét, tehát nem lehetett csak úgy zsákszámra igazolni a sztárokat nagy gázsiért.
A későbbiekben viszont ez már problémát jelentett Joneséknak, a legnagyobb sztárok kiöregedésével együtt már nem tudták fenntartani a teljesítményüket és véget ért a dinasztia, 1997-ben a csoport utolsó helyén végzett a Cowboys.