Elszállhat a Qatar Airways?

A borzalmas emlékű szeptember után egy Albánia elleni hazai, és egy Anglia elleni idegenbeli találkozóval folytatódik a Katar2022-projekt Marco Rossi csapatának.

Hallva a nemzeteket, egy vállrándítással elrendezhetük egy két randevút; albánokat itthon úgyis ütjük, angoloktól idegenben 1953 óta nem nagyon nyertünk. Ebből három pont lesz, szevasztok!

Viszont az elmúlt két évtizedben olyannyira elmosódtak a határok a futballnemzetek között, hogy nem lehet legyintéssel elintézni egyetlen világbajnoki selejtezőt, de lényegében barátságos meccset sem.

Erre szinte tökéletes példa Albánia és a magyar válogatott esete. Egészen egy hónappal ezelőttig nem szerzett gólt sem a balkáni nemzet válogatottunk ellen, lám, a két együttes talán legfontosabb meccsét mégis az albán csapat nyerte.

Szokták mondani, hogy a játékosok értéke csupán egy szám, de ezen logika mentén bizony a világranglista is csak az. S a magyar válogatottnak jelenleg mindössze egy Eb-részvétellel több az érdeme a piros-fekete alakulatnál, amely szép emlékű ugyan, de a vébére való kijutás szempontjából konkrétan semmit nem ér.

Ellenben a jelenlegi játékoskeretek, ahol szintén markáns a különbség – de nem a mi javunkra! Az albán keretben 12 topligás spíler játszik, mellettük meg mondjuk Myrto Uzuni, aki az NB I egyik legjobb légiósa.

Ezzel szemben Rossi együtteséből hiányozni fog a csapatkapitány és a szurkolók is.

Természetesen nem szándékosan vettük fel a vészmadár-szerepet, csupán óva intünk mindenkit: a kijutás szempontjából kötelező a győzelem, de ezzel együtt sem kell felesleges elvárásokat támasztani a magyar játékosok irányába.

Bár az kétségtelenül jogos követelmény, hogy ne a Tiranában látott mentalitással futballozzanak...

Ami pedig a londoni látogatást illeti, érdemes lenne felidézni a nyári csodákat, hogy a szürke évszakban is lássunk egy olyan felszabadult meccset, amely nemcsak megmelengeti a magyar szíveket, de fontos pontot, pontokat hozhat.

Adott esetben megmentheti a katari repülőjegyünket.