Egy újabb mese vége?

Talán az elmúlt harminc év legnépszerűbb szövetségi kapitánya Marco Rossi, de a sötét felhők sajnos gyűlnek az ő feje fölött is.

Régen volt ilyen: a magyar labdarúgó-válogatott elmúlt négy szövetségi kapitányából háromnak abszolút pozitív a megítélése a szurkolói körökben. Nem is véletlenül, eredmények, karizma, egyéniség és persze maga a csapat miatt.

Georges Leekenst – ha nem gond – nem vennénk ebbe a csoportba, „talán" kicsivel kisebb respektje van hazánkban, mint Dárdai Pálnak, Bernd Storcknak vagy épp aktuálisan Marco Rossinak. Utóbbi két trénernek persze volt egy sikeres Európa-bajnoksága, amellyel megnyerték maguknak a közvéleményt.

De a szuper nyarat Storck esetében borongós ősz követte, és nagyon úgy néz ki, hogy Marco Rossi esetében is ez következik. Legalábbis, ami a nyilatkozatot, közhangulatot illeti, az valahogy mintha mindig megelőzné magát a futballt.

Az olasz varázsló esetében talán az egész Dzsudzsák Balázzsal kezdődött. Rossinak mindig is megvolt a maga notesze, az egyéni válogatási módszerei, ehhez képest a sajtótól kezdve a sarki fűszeresig mindenki a DVSC kalandorát ajánlgatta – még akkor is, amikor a múlt szezonban a másodosztályban futballozott.

Marco Rossi már ekkor is a maga leplezetlen stílusában közölte: nem szereti, ha munkájába beleavatkoznak.

Sajnos a magyar labdarúgó-válogatottnak nem sikerült olyan jól a szeptemberi selejtezőcsomag, hogy ne merüljön fel Rossi felelőssége is a szereplésben, hiszen úgy néz ki, Magyarország 36 év után is világbajnokság nélkül marad.

S lám, az ősz már erről szól, egy kerethirdetésnél már arról kell beszélnie a kapitánynak, hogy vajon meddig marad a magyar kispadon, kész-e feláldozni munkáját.

Pedig hatalmas kincs ő a válogatottnak (mint Dárdai vagy Storck volt), de kétségtelen, ez nemcsak a kluboknál, hanem a nemzeti csapatoknál is egyszerűbb a mestert eltávolítani, mint egy teljesen új keretet kialakítani.

Bízzunk benne, hogy a hátralévő őszi selejtezők eredményei meghozzák ennek ellenkezőjét!