Belga blama, száguldásmentes cirkusz

Ha emlékezetes versenyről beszélünk, akkor általában izgalmakra gondolunk, s boldogan tekintünk vissza rá. Ez a nagydíj azonban nem ezért lesz feledhetetlen... Az igazából el sem indított viadal „győztese" Max Verstappen lett, de a vasárnapi eredményt valójában a szombati nap döntötte el.

A spa-francorchamps-i „futam" a Forma-1 történelmének legrövidebb versenye lett, mely a leghosszabb ideig tartott. A versenyzők, a csapatok és a rajongók, közel négy órán keresztül várakoztak arra, hogy elálljon az égi áldás, de az eső csak nem maradt abba, sőt... szó szerint elmosta a Belga Nagydíjról szőtt terveket.

A pénz beszél! És ez a kétkörös verseny ma szó szerint csak a pénzről szólt

- kritizálta élesen Lewis Hamilton a F1 versenyigazgatóságát.

 

 

Hamilton egyáltalán nem rejtette véka alá a véleményét a vasárnapi helyzetről:

Úgy vélem, a sport ma rossz döntést hozott. Természetesen versenyezni akartunk, de csak kihasználták, hogy van egy minimális két kör, amitől ez már versenynek számít. Az első és a második leállás közötti időben folyamatosan esett, tehát csakis egy oka volt annak, hogy kiküldtek minket.  

Nem ő volt azonban, az egyetlen, aki egyáltalán nem értett egyet Michael Masiékkal.

Nem hiszem, hogy a mai nap egy nagydíj volt, nem így gondolom. Szomorúnak és megdöbbentőnek tartom, hogy pontokat osztottak. Ez sokkoló. Ma lehetetlen volt vezetni. Ingyenes pontokat adtak

- nyilatkozta Fernando Alonso reflektálva arra, amit a regnáló világbajnok is mondott. 

Mivel a szabályok szerint a versenyzők nem teljesítették a versenytáv 75%-át, ezért csak fél pontokat kaptak a TOP 10-ben végzett pilóták, ráadásul valójában ezeket az időmérőn elért helyezésük alapján szerezték.

Persze a sorrendben volt változás így is, mivel például Sergio Perez már az eredetileg 15.00-ra tervezett rajt előtti felvezető körben összetörte a kocsiját. Neki szerencsésen jött a kialakult helyzet, és a hosszú várakozás, így a végül 18.17-kor elkezdett körözéshez már ő is csatlakozni tudott.

A lényegen ez persze nem változtat: most nem a futamon elért teljesítményt díjazták, hanem a kvalifikációs produktivitást.

Így történhetett meg az is, hogy a Williams ismét kettős pontszerzésnek örülhet, sőt George Russell szintén szert tett élete első F1-es dobogójára, miután hivatalosan a második helyen fejezte be a kaotikus vasárnapot.

Nem gyakran jár jutalom a nagyszerű időmérőkért, ma viszont igen

- ismerte el Russell, hogy igazából miért is kapta meg a pódiumi trófeáját. 

Persze ez nem ad neki okot a szomorúságra, pláne, hogy ez volt az ötvenedik F1-es nagydíja: 

Úgy szereztem meg a dobogót, hogy nem is teljesítettem egyetlen versenykört sem. Soha nem volt még ilyen a pályafutásom során. Szóval nem vagyok olyan önfeledt, mint normál esetben lennék, de vissza fogok térni a garázsba, ünnepelni fogunk a fiúkkal, kézben a trófeával és a pezsgővel. Biztosra veszem, hogy nagyon sokáig fogunk még emlékezni erre.

Ha a jövőben 2021-es Belga Nagydíjról beszélünk, többnyire az értelmetlen várakozás fog először eszünkbe jutni, azonban a tétlen időszak alatt történtek adhatnak némi okot a mosolygásra is. Láttál már például verseny alatt F1-es pilótát aludni? Nos, ha nem akkor most Lando Norris és Antonio Giovinazzi megmutatta, hogy tegnap még erre is volt idő. 

 

Persze nem mindenki adta szundításra a fejét, hiszen Sebastian Vettel és Mick Schumacher például focizásra szánta magát, míg Carlos Sainz és Charles Leclerc online sakkozott, valószínűleg egymás ellen. 

Egy szó, mint száz, az autósportok királykategóriája nem a megszokott arcát mutatta, és az FIA döntései is sok kérdést felvetnek.

Szerencsére a héten máris következik a most debütáló Holland Nagydíj, ahol nem várhatóak ilyen katasztrofális körülmények, így reméljük: az igazi száguldó cirkusz a három hetes nyári szünet után végre visszatér.

Belga Nagydíj 2021 végeredmény (TOP3):

  1. Max Verstappen
  2. George Russell
  3. Lewis Hamilton

Egyéni világbajnokság állása:

  1. Lewis Hamilton (202,5pt)
  2. Max Verstappen (199,5pt)
  3. Lando Norris (113pt)

Csapatok közötti pontverseny állása:

  1. Mercedes (310,5pt)
  2. Red Bull (303,5pt)
  3. McLaren (169pt)