A csúcson túl: Horvátország - Spanyolország 3-5

Minden eddigi öngólt felülmúlt Pedri és Unai Simon „varázslata", de maga a mérkőzés is, őrült csatában, az Eb legizgalmasabb mérkőzésén jutott tovább Spanyolország.

Komoly szenzáció volt, hogy a belga válogatott mindössze egyetlen kapura tartó lövéssel legyőzte Portugáliát és a nyolc közé jutott.

A horvát csapat most ezt készült felülmúlni a Spanyolország elleni nyolcaddöntőben, Zlatko Dalic együttese ugyanis egy olyan akció után szerzett gólt, amelyben nemhogy kapura nem lőtt, még labdába sem ért.

Az Európa-bajnokság már eddig is ontotta magából a muris öngólokat, Pedri és Unai Simon koprodukciója azonban egy egészen új szintre emelte a műfajt.

A fiatal középpályás Schickes távolságból, nagyjából negyven méterről tette haza a labdát, amelyet a spanyol kapus gyöngéden továbbsegített a hálóba.

A labdarúgás alapvetően a szórakoztatásról és a szurkolók kiszolgálásról szól, hát, ennek ez a találat tökéletesen megfelelt, talán még a hispán szurkolók is röhögtek rajta egy jóízűt.

Arról nem is beszélve, hogy a korábbi 15 Európa-bajnokságon összesen kilenc öngól esett, idén kétharmad kontinenstorna-kabaré elég volt, hogy megduplázza ezt az értéket.

Luis Enrique gárdája azért hamar felébredt a sokkból és előrehozta a szilvesztert, emberes tűzijáték végén Pablo Sarabia egyenlített, majd az elnyűhetetlen Cesar Azpilicueta a második félidő elején meg is fordította már a találkozót – a világ egyik legsokoldalúbb játékosa 32. életévéhez közeledve jegyezte első válogatott találatát.

Ferran Torres pedig góljánál már azt hittük, vége a meccsnek, de Zlatko Dalic elővette egyik csodafegyverét: a cserét. Egy kapu előtti kavarodás után Orsic, majd a rendes játékidő letelte után Pasalic talált be, teljesen váratlanul hosszabbításra mentette a meccset Horvátország, nem véletlenül tört ki extázisban délnyugati szomszédunk.

A horvát csoda azonban eddig tartott, a hosszabbításban Unai Simon bravúrokkal javította hibáját, a sokat bírált Morata varázsolt, Oyarzabal pedig – a kelleténél jóval később – de lezárta a meccset.

Spanyolország nagyon megszenvedett, de bejutott a negyeddöntőbe, a Perisicet nélkülöző horvát csapat pedig közel volt az Eb-k történetének egyik legnagyobb csodájához, de csupán szimpatikus vesztesként utazik haza.

Horvátország–Spanyolország 3–5 (Pedri ög. 20', Orsic 85', Pasalic 90+2; Sarabia 38', Azpilicueta 57', Ferran Torres 77')