Ettől eldobod a mobilod!
Ha furcsa sportokat keresel, akkor ismét jó helyen jársz! Sorozatunkban számos nem hétköznapi sportágat mutattunk már be, ezúttal pedig újabb három különös versengési mód következik. Lőttél már célba borsóval? Vagy esetleg vívtál már kartoncsővel? Bizony, vannak ilyen versenyek.
Borsó célbalövésLeírjuk még egyszer: borsó célbalövés. Igen, tényleg van ilyen. Az 1970-es évek óta kerül megrendezésre, igaz, 2020-ban és idén is elmaradt a járványhelyzet miatt.
A versenyzők egy nagyjából 30 centiméteres céltáblára „tüzelnek" a borsóval, amolyan az iskolából már jól ismert „köpőcsöves" módszerrel, a lövő eszközt pedig olykor egészen különböző módon igyekeznek feldíszíteni a résztvevők.
Ha nem tudod túltenni magad ezen a sportágon, akkor itt olvashatsz róla bővebben.
Telefonhajítás
Olykor eleged van abból, hogy állandóan csörög a telefon és két nyugodt perced sincs? Akkor ezt a vetélkedést neked találták ki. A telefonhajító-verseny a 2000-es évek eleje óta létezik.
A versenyzők választhatnak a különböző súlyú eszközök között, amelyet aztán jól meghajítanak.
A rekordot egy belga úriember, bizonyos Dries Feremans tartja, aki több mint száztíz méterre hajította el az egyik készüléket.
Na, neki tényleg tele lehetett a hócipője a sok hívással.
KartoncsővívásAki lovagnak érzi magát, és mindig is szerette volna kipróbálni, milyen egy jó kis vívás, annak itt a lehetőség. Na, persze azért nem úgy van az, hogy a bátor vállalkozók lilára verik egymást.
Szigorú kikötés, hogy nem szabad fejre célozni, és fájdalmat okozni sem az „ellenfélnek", illetve nem is lehet bármivel csak úgy odaállítani egy kis csihipuhira.
Kizárólag a szövetség által jóváhagyott kartoncsövek használhatóak. A nap végén a győztes az lesz, akinek a „kardja" a legtovább bírja a gyűrődést.