BLOG - Egy életmódváltás története 4. rész: Egy levakarhatatlan érzés
Üdv mindenkinek! Ez a sorozat egy a húszas évei végén járó srácról szól, aki régen sportolt, majd úgy ellustult, hogy tetemes súlyfelesleget szedett fel, és úgy döntött, megpróbál visszatérni régi formájához. Nem ígérem, hogy happy end és teljes transzformáció lesz a történet befejezése. Hogy is tehetném, hiszen még csak egy hosszú és igencsak rögös út közepén járok. Annyit azonban már előre elárulhatok, hogy akadnak tanulságok, melyekből bárki ihletet meríthet.
Emlékszel, legutóbb hol hagytam abba? Ha nem, KATT IDE.
Végre véget ért a várakozás, és visszatérhettem. Több időt szánva a bemelegítésre és óvatosabban, amit az edzőm által írt edzésterv is tükrözött.
A második heti edzéstervem a sérülés előtt:
A negyedik heti edzéstervem a sérülés után:
Nem volt szükség újabb sérülésre, inkább visszavettünk a tempóból egy fokozattal (vagy kettővel), mert az izmaim láthatóan nem akartak úgy ébredezni, ahogy én terveztem, az álmatlanságból való felpofozgatásból pedig én jöttem ki rosszabbul.
Ez egy pillanatra sem tántorított el, örültem, hogy újra nekiindulhattam a képzeletbeli Kilimandzsárónak, és alig vártam, hogy lássam a részeredményeket. Csupán abból, hogy végre megmozgattam a testem, egy rakás új, pozitív élménnyel gazdagodtam.
Pontosan tudtam, hogy egy hónap után senkinek sem fog feltűnni, hogy én bizony acélt hajlítok a teremben, azzal azonban nem tudtam mit kezdeni, ahogy éreztem magam.
Már az utcán sétálgatás is más volt: több volt az önbizalmam, illetve minden önuralmam ellenére jobban ki is húztam magam. Pedig azt aztán nagyon el akartam kerülni, hogy rám nézzen valaki, és azt mondja: „Ez a csávó mit hisz magáról?"
Hiába tudtam, hogy voltam ennél jobb formában is, és hiába vágtam, hogy nem lettem Jay Cutler egy szempillantásra, van az a leírhatatlan feeling, amit nem tudsz megzabolázni.
Büszke voltam rá, hogy edzek, de azért igyekeztem minél jobban leplezni. Legalábbis addig, amíg tényleges eredményt el nem érek.
Utólag visszatekintve azt mondanám magamnak, hogy nincs miért kontrollálni az érzéseket. Ezt meg kell élni teljes mértékben, mert lesznek olyan pillanatok, amikor csak ebbe az emlékbe tud kapaszkodni az ember.
Második szabály: A te érzéseid, sikerélményeid fontosabbak, mint a társadalmi elvárások.
Szoba