Milyen parasportolónak lenni?

Bár csak virtuálisan, de 2021. június 24-től bárki kipróbálhatja, milyen egy parasportoló bőrébe bújni. Ugyanis ezen a napon, pontosan két hónappal a paralimpiai játékok nyitónapját megelőzően mutatták be a The Pegasus Dream Tour névre keresztelt videójátékot.

2019 tavaszán jelentette be a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (NPB), hogy a tokiói olimpiához időzítve meg fog jelenni egy videójáték is, ami önmagában innovatív. Andrew Parsons az NPB, elnöke a bejelentéskor elmondta, hogy a játékfejlesztés célja a paralimpia megismertetése egy fiatal, globális célközönséggel.

Úgy gondoljuk, hogy ez a játék növelni fogja a paralimpia iránti érdeklődést, és megkönnyíti a világ minden táján élő emberek számára, hogy átéljék a játékok kiélezett hangulatát, szenvedélyességét és izgalmát – nyilatkozta az NPB elnöke.

A játékot a JP Games csapata fejlesztette, amelyet Tabata Hajime, a szerepjátékosok által nagyra tartott Final Fantasy-sorozat korábbi fejlesztési igazgatója alapított.

A történet Pegazus városában játszódik, egy olyan alternatív paralimpián, ahol a játékosok különleges képességeknek kerülhetnek a birtokába.

A JP games egy szerepjátékba fogja belehelyezni a paralimpia csodáit, azokat a különlegességeket, amelyek egyedivé teszik a paralimpiákat – fogalmazta meg a játék alapját Tabata Hajime.

 A játékot többféle platformra fejlesztették, így okostelefonokon, Androidon és iOS-en is elérhető.